Miért vagyok reménytelenül szerelmes a „Kelet felé”

Kelet felé az a ritka játéktípus, amely túlszárnyalta kezdeti elvárásaimat, és már szilárdan a szívembe zárta magát.

Ilyesmi nem gyakran fordul elő, de tudom, hogy mindenki, aki videojátékokkal játszik, tapasztalta már legalább egyszer. Ahol olyasvalamit játszol, ami talán nem tökéletes (mert mi az?), és nem fog mindenkinek tetszeni, de úgy tűnik, hogy neked készült. Mint azok az emberek, akik valamilyen módon az agyadba csaptak, és pontosan tudták, mit akarsz, mielőtt megtetted volna.

Tudtam, hogy játszani akarok Kelet felé amikor láttam egy maroknyi képernyőképet, és tudtam, hogy én volt játszani, ha egyszer megnéztem az előzetest. Aggódtam azonban, hogy túl sokat építettem a fejembe, és nem váltja be az irreális elvárásaimat. Persze – ilyen dolgok mindig előfordulnak. De szerencsére nem ez volt a helyzet.

Nem csak az elvárásaimnak felelt meg, sőt nem is haladta meg azokat. Kelet felé úgy törte össze őket, mint egy évszázados üvegpalackot, amelyet egy megerősített serpenyő ütött.

A játékok más játékokkal és médiával való összehasonlítása elcsépelt, tudom, de ez a leggyorsabb módja annak, hogy megmagyarázzam, mire gondolok. Kelet felé hatalmas rajongóinak érzi magát Földhözragadt elkészítették a saját verziójukat Zelda legendája, majd a Studio Ghiblit megalkotta a művészetet és a zenét. Szerelmes vagyok ebbe a játékba.

A kezdettől fogva

A történet azt csinálja, amit szeretek, és valahogy a kellős közepébe ejti az embert. Nem úgy értem, hogy „in medias res”, hanem „semmi nincs megmagyarázva, és tanulnod kell, ahogy haladsz”. Az A szó nélküli (és pompás) intró fantasztikus munkát végez a színpadon, aztán bumm – benne vagy azt. Nincs kínos kifejtés, és nincs olyan hős, akinek amnéziája lenne ürügy arra, hogy mindent elmagyarázzon neked a hülyeségeket. Itt a világ, itt vannak a karakterek, most megy!

Bár kissé szégyellem magam bevallani, hogy technikailag az első pár órám nagy részét bent töltöttem Kelet felé nem játszik vele. Látod, van ez a játék a játékon belül, az úgynevezett Föld született (ami biztos, hogy nem rábólint Földhözragadt), és bár ez alapvetően egy minijáték, magával ragadott. Ez egy egyszerű RPG-lite ügy, de többszöri próbálkozásra is szükség van a befejezéshez, és a fő játékban vásárolhat tárgyakat, hogy kiegészítse ezt a kisebbet.

Akármennyire is rajongtam az aranyos kis mellékjátékért, Kelet felé a megfelelő eddig egy nagy menet volt. A tagadhatatlan Földhözragadt A hangulatok némi zavart okoztak a harc kezdete után, mivel azonban valahogy nem számítottam körökre osztott RPG-harcokra. Nem mintha ez rossz lenne, persze. Sőt, éppen ellenkezőleg. Nagyon jellegzetes klasszikus kalandjáték érzete van, azt hiszem, jobban szeretem, mint amit eredetileg szerettem volna.

Ez is Lenyűgöző

De tényleg, az Kelet felé’s stílusa, amitől teljesen átszellemültem. A játék bemutatásában a hangsávtól a látványig minden örömet okozott. Bárcsak kiemelhetném néhány kedvenc hangsávomat, de a pótkocsi egyenlőre elég lesz. Fantasztikus, igaz?

Ami pedig a hogyant illeti Kelet felé jól néz ki, tudom, hogy a művészet szubjektív, de ez az egyik legszebb játék, amit hosszú ideje láttam. Valamennyi szín annyira élénk, és a fényeffektusok remekül alakítják a hangulatot vagy a hangulatot. A tervek pedig hihetetlenek. A karakterek, az épületek, a szörnyek és a környezet mind elképesztő. Annyira sok képzelőerő van itt, hogy szinte féltékennyé tesz.

bementem Kelet felé kétségbeesetten szerettem volna, mert azonnal magával ragadott a kinézete, és cseppet sem okozott csalódást. Nem csak a vizuális fronton, ami, mint említettem, hihetetlen, hanem minden más szempontból is. Nagyon jól éreztem magam, nos, mindennek köszönhetően.

Szeretnék látni és hallani, mi következik, még több rejtett kellékdobozt találni, több főzési receptet felfedezni, több karakterrel találkozni, és még több szörnyet akarok szétverni a serpenyőmmel. Szeretném megtudni, hol tart a történet. És persze vernem kell Föld született.